2018.08.26.
Exkluzív programok, impozáns helyszínen a legjobb borokkal.
A Budapest Borfesztivál 2018. szeptember 6-9 között 27. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros talán legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és az esti fényben is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a több mint 150 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra kerül.
A „Balaton MOST” program arra inspirál, hogy nyár végén a fürdőruhákkal és gumimatracokkal együtt ne tegyük a Balatont is a fiók mélyére, hiszen gyönyörű tavunk rengeteg élményt rejt egész évben.
A rendezvény felületein számos hasznos információt találhatunk a Balatonról, gasztronómiájáról, jellegzetes borairól. A Balaton az ott élők által üzen: a nyár után fedezzük fel ezt a csodás helyet ősszel télen és tavasszal is. A Borfesztivál több mint 20 balatoni borászától bátran kérdezzük meg, hogy milyen élményeket, titkokat, csodákat rejt a térség év közben.
Azoknak, kik előre szeretnének felkészülni
A Borfesztivált megelőző első szakmai rendezvény már hosszú évek óta a Boregyetem, mely idén szeptember 3-án, hétfőn kerül megrendezésre a MOM Kulturális Központban. A Borfesztivál „Balaton MOST” programjára építve a Boregyetem is a tó körüli jellegzetes fajtákkal, borászokkal, szakmai szervezetekkel ismerteti meg az érdeklődőket. Egy nagyon izgalmas kérdés is megvitatásra kerül: mely fajtáknak van jövője a Balaton körüli borvidékeken, gondolva a betegségekre és a klímaváltozásra. Az előadásokat borkóstolók teszik még élvezetesebbé. » Jelentkezés a Boregyetemre
Ezekért érdemes ellátogatni a Budapest Borfesztiválra
1. Szakmai programok
VinAgora Taste of Hungary: Magyarország legszebb borai. A különleges szakmai program elsődleges célja, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira.
A rendezvényen kiállító több mint 150 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtáját és bortípusát lefedi.
Ebben a zavarba ejtően sokszínű kínálatban nyújt segítséget a Borfesztivál, minden kategóriának egy-egy csúcsminőségű borát ajánlva. A VinAgora Taste of Hungary egy prémium magyar borválogatás, melynek kizárólag a VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes tételei lehetnek a tagjai.
Ezek a kiváló borok szépen reprezentálják, milyen egy etalon Olasz rizling, Kékfrankos, Bikavér, rosé, villányi franc, vagy éppen Aszú - és még sok más borstílust megismerhetünk.
A program különösen izgalmas a hazánk borkultúráját még kevésbé ismerő külföldi vendégek számára, de hasonlóan nagy élmény a jók között a legjobbakat kereső hazai látogatóknak is.
Érmes Borok Háza – Találkozás új borokkal, új pincészetekkel. A VinAgora Érmes Borok Házában a Savoyai teraszon a Borfesztivál közönsége személyesen találkozhat azon magyar pincészetek boraival, melyek az idén júniusban megrendezett 19. VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmet nyertek. Hazánkból és további 12 országból 545 bor versenyzett a VinAgora Nemzetközi Borversenyen, melyek közül 6 Champion díjat, 4 nagyarany, 73 arany és 87 ezüstérmet vittek haza a magyar borászok.
2. Gasztronómia
Ahogy a bor nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, úgy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. A rendezvény évek óta változatos, folyamatosan megújuló, de minőségi kínálatot biztosít melyben széles igényeket kielégítve, jól megférnek egymás mellett a hagyományos fesztiválkonyha, a modern street food, és a gourmet különlegességek is.
Idén először üdvözölhetjük az elmúlt évek nagy sikersztoriját bemutató, kizárólag olasz alapanyagokból dolgozó PizzaMe-t, a szarvasgombákkal és más különleges erdei gombákkal bűvölő Terra Tuffola-t, valamint önálló standon jelenik meg a legendás litván érlelt sajt, a Dziugas.
Természetesen nem ez lesz az egyetlen prémium sajt a fesztiválon, hiszen a Szega Market ismét megrendezi a Nemzetek Sajtversenyét, illetve az NG Café is készül a közkedvelt Sajtterasszal. Kemencében sütött ételekkel, extra feltétekkel készül a Szittya Pita Kenyérlángosozó és a Szittya Buci. Food truck vonalon felvonul a SPAR Grillmobilja és a Fresh Corner autója. A gourmet különlegességek szerelmeseit az Oroszlános udvarban a Ritz-Carlton Hotel étterme, a Deák St. Kitchen várja. Lepényekkel, vánkosokkal, édes és sós rétesekkel érkezik az Antik Rétes, valamint izgalmas meglepetésekkel készül Szabó Péter osztriga sommelier is. A prémium kávéról a Julius Meinl és a Pellini Caffè, az édes pillanatokról a Gerbeaud és a Bolka Bonbon gondoskodnak.
Terített asztal Neked is a Borfesztiválon! Aki a Borfesztivál forgatagában, ám nyugodt környezetben, terített asztalnál szeretné elfogyasztani ebédjét vagy vacsoráját, az megteheti a Barokk kapu alatt elhelyezkedő kényelmes és exkluzív Budapest Terrace-on. Előre lefoglalhatod a helyedet, nem kell sorban állnod sem a Borfesztivál belépőjegyért, sem a finom falatokért.
A „Terített asztal” jegy magában foglalja a Borfesztivál napi belépőjegyét soron kívüli bejutással, 2 órányi időtartamra exkluzív helyen egy terített asztalt egy háromfogásos ebéddel vagy vacsorával, és VinAgora díjnyertes borokkal.
3. Zenei programok
Nagyszerű művészek, előadók készülnek az idei Borfesztiválra, hogy négy színpadon szórakoztassák a nagyérdeműt. Lesznek új fellépők és olyanok is, akik nem először zenélnek a Borfesztivál közönségének. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, a népzene, néptánc, és a jazz teszik felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat.
A Borfesztivál mára elengedhetetlen programja a Szüreti Felvonulás és az azt követő népzenei és néptánc gála a Fonó Budai Zeneházzal.
A szőlő- és bortermelőink tiszteletére rendezett színes, látványos, táncos-zenés forgatag a Szentháromság térről indul szeptember 9-én, vasárnap 12 óra 30 perctől.
Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják.
4. Boros játékok
Pár Borpár - szakmai kóstolók a Budapest Borfesztiválon. A játékos kóstolóprogram keretében az előre meghirdetett borpárok bemutatásával a borászok szakmai érdekességeket mutatnak be a látogatóknak, olyan borpárok segítségével, melyek két tagja csak egyetlen jellemzőben különbözik.
Saját magunk tapasztalhatjuk meg, milyen módon jelennek meg a borban a dűlők sajátosságai, a különböző évjáratok vagy a fahordós érlelés.
A borászok a borpárokat „egyet fizet – kettőt kap” rendszerben kóstoltatják, hiszen az egyik bor ingyenes lesz. A borpárok fellelhetőségéről a helyszínen kis füzet tájékoztatja az érdeklődőket, a résztvevő standoknál személyesen a borász, vagy egy megfelelően jártas szakember vezetésével kóstolhatunk.
Újdonság a Borfesztiválon a Vinometer online borkóstoló alkalmazás által kínált program.
A Vinometer szakértői különböző tematikus kóstoló útvonalakat (VinAgora Borverseny győztesei, jellegzetes balatoni borok, stb.) állítanak össze. A játékban résztvevők minden állomáson megkóstolnak egy-egy bort, melyeket a Vinometer alkalmazás segítségével értékelnek.
A nap végén a legjobbra értékelt borok közül egy-egy palack kisorsolásra kerül.
A Borfesztivál már elengedhetetlen része a Butlers lakberendezési üzlet által impozánsan kialakított Butlers Borkvíz Bár interaktív sátor, ahol számtalan, borral kapcsolatos érdekesség található.
A NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának céljai között nagy szerepet kap a hamisítás elleni küzdelem és a tudásmegosztás, ezáltal a vásárlói tudatosság erősítése. Ennek érdekében a Borfesztiválon is több játékos feladattal állnak az érdeklődők rendelkezésére.
A Földművelésügyi Minisztérium 2018-at a Kékfrankos évének nyilvánította, így az egyik játék egy kis kóstoló, melyen keresztül a Kékfrankosból készült borok bemutatásával, adott borvidékek termőhelyi sajátosságait is megismerhetik a résztvevők.
A Balatonra koncentrálva a tó körül termő legjellegzetesebb fajták tipikus illatjegyeit is megismerhetjük egy érdekes illatfelismerő játékon keresztül. Az élményt kvízkérdések, vaktérkép és egyéb meglepetés aktivitások teszik még színesebbé. A játék végén a megszerzett tudás tesztelhető, az ajándék garantált! A játékban részt vehet bárki, aki a helyszínen érvényes e-mail címmel regisztrál.
Belépőjegyek 3400 Ft-ért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben kedvezményes áron a Borfesztivál (www.aborfesztival.hu) oldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat és egy pohártartó szütyőt.
További információk: www.aborfesztival.hu
Fotók: Szigetváry Zsolt